Az építészeti tervezés intézményesített formájának, a tervezővállalatok kialakulásának és a nagylétszámú tervezőirodák megjelenésének inkább politikai, mint tervezésszervezeti okai voltak. Ennek ellenére a háború utáni magyar építészet szempontjából meghatározó eredmény lett később az építészeti célok elsődlegességének térnyerése a magasabb szempontként indult ideológiai kényszer helyett.
Ennek tudatában immár, megvonhatjuk a rövid mérleget az építészeti tervezés félévszázadon keresztül tartó időszaka felett.
1951. október 26-28-án került sor a Magyar Építőművészek Országos Kongresszusára, mely első országos kongresszusnak nevezte magát és bizonyos okokból ez igaz is volt.
A Magyar Építőművészek Szövetségét 1902-ben Lechner Ödön alapította és 1936-os feloszlatásáig működött azonos néven. 1945 után új szempontok, új hatalmi struktúrák, új építészeti feladatok keletkeztek. Egy valami nem volt új: az ebbe bekapcsolódó építészek szakmai ismeretének megvolt a minősége, az egyetemes építészet felé való vágyódása és a szakmai hagyományokra épülő elhivatottsága. Ebben az ellentmondásban kell látnunk az intézményesítés és a művészet násztáncát.
