Rólunk


 

Az ÉTK Kft. több évtizedes fennállása óta a magyarországi építési piac aktív szereplője. Saját és gondozott kiadványaink által a szakma minden területét magában foglaló komplex szakirodalom bázisát alakítottuk ki kiadói és terjesztési tevékenységünk keretében. Kiadványaink nélkülözhetetlen alapot képeznek az építőipar-építőanyagipar szereplőinek működéséhez, a piac fejlődéséhez. Az építőipar és az építészet szűkebb-tágabb értelemben vett határterületeit feldolgozó ismeretterjesztő könyveink pedig sokszor hézagpótlóként szolgálják ki a téma iránt érdeklődők igényeit is.


Szakkönyv- és folyóirat kiadás

kiadványaink az építési piac működése során folyamatosan szükséges információk illetve aktuálissá váló témák, az építészeti szakmához kapcsolódó kultúrtörténeti vonatkozások alapján születnek.

Szakkönyveink, kézikönyveink, sorozataink hatékony segítséget nyújtanak a szakembereknek és az adott téma iránt érdeklődőknek egyaránt.

Kiadónk az elmúlt években olyan nagy sikerű könyveket jelentetett meg, gondozott, mint a Budapest születésének, kialakulásának történetét felölelő két kötetes alkotás, a Hogyan épült Budapest, a Fővárosi Közmunkák Tanácsának története 1870-1930, illetve a Fővárosi Közmunkák Tanácsának története 1930-1940. 

Az építőipar területéről kiemelt kiadványunk a Hunginvest mérnöki irodával közösen kiadott Építőipari költségbecslési segédlet (ÉKS), a "piros füzet", mely már 20 éve fontos, meghatározó támpont az építőipari árak meghatározásában. Az  ÉKS a legszélesebb körben használt építőipari költségbecslési szakkönyv! Az évente rendszeresen megjelenő, nagy sikerű kiadvány a szakembereknek nélkülözhetetlen támpont, a lakosság számára pedig segédeszköz a különböző építési-szerelési munkák költségeinek pontos meghatározásához.

Az Épületvillamosság c. szakkönyvünk idén, 2015-ben már 5. kiadásában jelent meg. A szakmában hiánypótló szakkönyv az épületvillamossággal foglalkozó tervezőknek, kivitelezőknek, beruházóknak és nem utolsó sorban a szaktanároknak és a tanulóknak nyújt átfogó elméleti ismeretet. 

Az országos településrendezési és építési követelményeket rögzítő kormányrendeletet tartalmazva, könyv alakban jelent meg magyarázatokkal és jgyzetekkel kiegészítve az OTÉK 2012 c. kiadvány. A könyv megjelenését az Országos településrendezési és építési követeleményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet módosítása indokolta.

Az építőipari szakkönyvek mellett számos kiemelkedő  építész monográfiája, illetve jelentős építészettörténeti értékkel bíró kiadvány megtalálható kínálatunkban - így például azÉpítészek, mérnökök, építők (Hajós György), A Margit híd 1871-2013 (dr. Seregi György).

Kiadónknál jelenik meg a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ folyóirata, a MŰEMLÉKVÉDELEM. Ismereteink szerint a klasszikus értelemben vett műemlékvédelemmel ma Magyarországon semmilyen más folyóirat nem foglalkozik annak ellenére, hogy az épített örökség védelme az egész társadalom ügye. A lap idén 59. évfolyamába lépett. Tovább a Műemlékvédelem oldalára.



2012-től kezdődően tevékenységünk új iránnyal bővült, a Merit könyvek csoport megszületésével új megjelenéseket indítunk a szórakoztató irodalom területén.

 

CÉGTÖRTÉNET
 
A céget - Építőipari Könyv- és Lapkiadó Nemzeti vállalat névvel - 1950. július 6-án alapították "az építőipar részére szükséges szakkönyvek, brosúrák, oktatási jegyzetek, az építésügyi tárca időszaki közleményei, valamint szaklapok kiadására és forgalomba hozatalára."
 A kiadói tevékenység 1959-ben szerveződött.
 1960-ban jött létre a kibővített tevékenységgel felruházott EM Építésügyi Dokumentációs Iroda (ÉDOK). Ekkor jelentősen nőtt a tájékoztatás alapját képező dokumentációs bázis. 1961-től kezdődően a vállalat rendezte a mai napig évente megrendezésre kerülő BNV elődjének számító Budapesti Ipari Vásárt, majd a Budapesti Nemzetközi Vásár építőipari kiállítását.
  1962-ben önálló ágazati filmstúdió jött létre az Építésügyi Minisztérium Filmszolgálata néven.
 1966-tól az ÉDOK megnevezése Epítésügyi Tájékoztatási Központra (ÉTK) változott. Ebben az időszakban indultak fejlődésnek mind tartalmilag, mind mennyiségileg a vállalat saját kiadványai, megjelent az akkori Építővilág első száma. Az 1968-ban indult Magyar Epítőipari Katalógus jelentős segítséget nyújtott az építőipari tervező-, kivitelező vállalatok és szakemberek munkájához. 1970-ben megkezdődött a vidéki információs irodák szervezése, amelyek közvetlen tájékoztatást nyújtottak, és közvetlenül építették ki kapcsolataikat a vállalatokkal. 1974-ben nyitotta meg kapuit a mai BNV területén  az Állandó Építésügyi Kiállítás.     Bővült a specifikus szakmai kiadványok köre is, a '80-as évek végére az ÉTK számítógépes hálózattal működtetett országos dokumentum bázissá vált, kiadói tevékenységét pedig folyamatosan bővítette a specifikus szakmai kiadványok által. 

  Mára az Építésügyi Tájékoztatási Központ saját és gondozott kiadványai által egyaránt a szakma minden területét magában foglaló komplex szakirodalom bázisát alakította ki kiadói és terjesztési tevékenysége keretében. Kiadványaink nélkülözhetetlen alapot képeznek az építőipar-építőanyagipar szereplőinek működéséhez, a piac fejlődéséhez. Az építőipar és az építészet szűkebb-tágabb értelemben vett határterületeit feldolgozó ismeretterjesztő könyveink pedig sokszor hézagpótlóként szolgálják ki a téma iránt érdeklődők igényeit is. 
 Az ÉTK Kft. 2005 óta a Morál Kft. tulajdonában áll.

Kosár
SZPONZOR
Névnapok

Ma 2017. október 23., Gyöngyi napja van.

Holnap Salamon napja lesz.

ÉTK&Facebook