Ybl-díj 2012

„Mi dolgunk a világban? Küzdeni. Erőnk szerint a legnemesbekért…”
(Vörösmarty Mihály)

A miniszteri rendelettel szabályozott Ybl Miklós- Díj a kiemelkedő egyéni építészeti alkotó tevékenység elismeréséül adományozható legrangosabb építészeti kitüntetés. Átadása március 15-e megünnepléséhez kapcsolódik. Évente legfeljebb öt díj adományozható. 

A díj nem osztható meg több személy között. A díjjal emlékplakett, az adományozást igazoló oklevél és pénzjutalom jár, amelyet az Ybl Miklós- Díj Előkészítő Bizottság javaslata alapján dr. Pintér Sándor belügyminiszter adományoz.

A Bizottság elnöke Nagy Ervin országos főépítész.
A Bizottság szakmai titkára Katona András.

Az Országos Főépítészi Iroda nyilvánossá és átláthatóvá teszi a Bizottság munkáját, ezért a bizottsági tagokat a szakma nevesebb szervezetei delegálják.

A 2012. évi Ybl Miklós- díjak elnyerése érdekében egyéni pályázatok nyújthatók be.
Határidő:  2012. január 3. kedd, 14:00 óra

A pályázatnak tartalmaznia kell:

  • a pályázó nevét és elérhetőségét (lakcím vagy értesítési cím, e-mail, telefonszámok), illetve ugyanez a javaslattevő esetében;
  • a szakmai ajánlást, javaslatot;
  • a pályázó, illetve a javasolt személy építészi munkásságának ismertetését (portfóliót) írott és képi formában, legalább A/4-es, de legfeljebb A/3-as formátumban, különös tekintettel a díj odaítélésének megalapozására alkalmas, kiemelkedő színvonalú alkotásokra, valamint esetenként az építész tervezőtársak neveinek feltüntetésére;
  • a pályázathoz (javaslathoz) minden olyan rajzot, skiccet, fényképet, dokumentumot, adatot, vagy mértékadónak tekinthető véleményt (ajánlást), amely az elbírálást segíti, illetve amelyet a pályázó, illetve a javaslattevő lényegesnek tart;
  • a pályázó vagy a javasolt személy nyilatkozatát arról, hogy nyeretlenség esetén beleegyezését adja (vagy nem adja) a munkásságát dokumentáló anyag kiállításon való bemutatásához;
  • a teljes pályázati anyagot tartalmazó CD-adathordozót.


A pályázatok az egyszerű és biztonságos kezelhetőség érdekében kötve vagy fűzve egy példányban, valamint digitálisan – CD adathordozón – postán beküldhetők vagy munkanapokon 08:00 és 16:30 óra közt személyesen is benyújthatók.

Postacím: Országos Főépítészi Iroda – Belügyminisztérium
1903 Budapest, Pf.: 314

Cím:    Országos Főépítészi Iroda Titkársága – Belügyminisztérium
1051 Budapest, József Attila u. 2-4., 202. szoba
Időpont-egyeztetés Katona András szakmai titkárnál, a 999-4897 telefonszámon valamint az andras.katona@bm.gov.hu e-mail címen lehetséges.

tovább...

Hőszivattyú - Csodafűtés vagy átverés?

"Néhány éve csak kevesen hallottak róla, ma igazi slágertéma. A semmiből energiát előállító csodaszerkezet, vagy divatos szemfényvesztés a hőszivattyú? Egyik sem, inkább egy olyan alternatívája a jól ismert fűtésrendszereknek, mellyel jól járhatunk.

A hőszivattyú nem más, mint a ház és környezete hőmérséklet-különbségét használó fűtés és hűtés központi eleme. Tulajdonképpen mindenkinek van saját hőszivattyúja, amit rendszeresen használ is: a hűtőjében duruzsol. Némi áram és (zárt rendszerben forgatott) gáz segítségével „kiveszi” a belül lévő meleget, és leadja a környezetének – ezért hideg a tej, és meleg a hűtőgép hátsó része. A hőszivattyú működése gyakorlatilag ugyanez: a környezetből kivont hőt a lakásban (házban) adja le.  .. "

Forrás: index - a teljes cikk itt olvasható: http://index.hu/gazdasag/2011/oko/hoszivattyu_csodafutes_vagy_atveres/

tovább...

Az év végig felülvizsgálják az építési szabványokat

"A kormány felhívta a belügyminisztert, hogy végezze el az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény, az országos településrendezési és építési követelményeket tartalmazó kormányrendelet (OTÉK), valamint a szükséges egyéb építésügyi jogszabályok átfogó felülvizsgálatát - egyebek mellett ezt tartalmazza az a kormányhatározat, amely a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
 
A miniszternek alapvető szempontként kell kezelnie az indokolatlan költségnövelő előírások megszüntetését azzal, hogy ezek nem vezethetnek a biztonsági követelmények sérüléséhez. A nemzetgazdasági miniszternek pedig a nemzeti szabványosítás intézményrendszerét és szabályozását kell felülvizsgálnia. Eközben meg kell vizsgálnia, hogy az gazdaságosabban, a nemzetgazdaság versenyképességét fokozottabban szem előtt tartva, más szervezeti formában nem működtethető-e hatékonyabban. Meg kell oldania azt is, hogy a jelenleg magyarul hozzá nem férhető szabványok megjelenjenek magyarul is. Mindkét feladat határideje ez év utolsó napja.
A határozat melléklete felsorolja a felülvizsgálandó szabványokat. Ezek körébe tartoznak például az oktatási és nevelési intézmények-, az otthonok tervezési előírásai, az épületek és épülethatároló szerkezetek hőtechnikai számításai továbbá a fűtési hőszükséglet számítás is."
  Forrás: e-epites.hu (http://www.e-epites.hu/hirek/az-ev-vegig-felulvizsgaljak-az-epitesi-szabvanyokat)
 
 

tovább...

Köszönjük a beküldött cikkeket!

Ezúton is köszönjük és továbbra is várjuk az érdekes cikkeket, híreket, közlésre szánt tanulmányokat.

tovább...

Főépítészek.hu

A www.foepiteszek.hu a "Főépítészek az Épített és Természeti Környezetért" Alapítvány és az Országos Főépítészi Kollégium hivatalos oldala.

Philipp Frigyes, az Országos Főépítészi Kollégium elnökének és Csohány Klára, a  "Főépítészek az Épített és Természeti Környezetért" Alapítvány Kuratóriuma elnökének köszöntőjében foglaltak szerint:

"A honlap jövőbeni célja változatlan: nem csak szakmánk bemutatása, hanem az egymás közötti párbeszéd, az egymástól tanulás lehetőségének megteremtése is. Azt ígérhetjük, hogy a magunk részéről mindent meg fogunk tenni a tájékoztatás magas színvonaláért. Szeretnénk együttműködni minden építtetővel, a társszakmákkal, a szakmai és civil szervezetekkel, az önkormányzatokkal és a miniszteriális szervekkel." 

A honlapon folyamatosan szerepelnek a szakmát érintő fontos információk, hírek, így például:

"A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Urbanisztika Tanszéke 2010. januárjában új évfolyamot indít az  „Urbanista” - volt "Városépítési-Városgazdasági Szakmérnök”- felsőfokú szakirányú továbbképzésen."

"2009. október 1-én megváltozott a főépítészeket érintő jogszabályi környezet. Módosult 18 törvény, 4 új kormányrendelet lépett hatályba, 18 módosult, és további 3 lett hatályon kívül helyezve. Az év hátralevő részében további változások várhatóak".

A www.foepiteszek.hu oldalon található friss hírek az oldal "Aktuális" menüpontjában érhetők el.


 

tovább...