ÉVOSZ – Sajtóközlemény 2023.10.05.
Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége
(ÉVOSZ)
SAJTÓKÖZLEMÉNY
Az épületépítés piaci helyzetértékelése és a 2023. évi várakozások
Az épületépítéssel foglalkozó vállalkozások jelentős része a rendelések mennyiségének további csökkenésével számol mind a közbeszerzési, mind a magánmegrendelői piacon. A szűkülés a válaszadók több mint kétharmadát olyan intézkedések megtételére sarkallja, amely versenyképességüket javítja. A megrendelői oldal pedig kivár.
Az ÉVOSZ felmérést készített az épületépítéssel, magasépítéssel foglalkozó vállalkozások körében, melyben piaci helyzetértékelésüket és várakozásaikat helyeztük górcső alá. A felmérésben túlnyomórészt nagyobb létszámmal rendelkező cégek vettek részt.
A nettó árbevételek alakulásával kapcsolatban 2022-re vonatkozóan a válaszadóknak még kétharmada számolt be növekedésről, 2023. évben az előző évihez képest már csak a fele. Összességében a csökkenő tendenciát az inflációs környezet negatív hatásai tovább rontják. 2023. évre növekedést elsősorban a magánmegrendelésben megvalósuló ipari épületek és raktárak, valamint komplex ipari létesítményeket kivitelező cégek prognosztizáltak. Az árbevétel-arányos jövedelmezőség tekintetében is elsősorban ezek a cégek járnak elöl, náluk 10% feletti ez az érték. A zömében lakóépületek kivitelezésével foglalkozó vállalkozásoknál ez inkább csak 0-3% között mozog. A várakozásokat illetően sajnos a válaszadók nem optimisták, háromnegyedük szerint árbevétel-arányos jövedelmezőségük 2023-ban nem tud javulni. A lakossági megrendelésekről elmondható, hogy a lakosság kivár, megtakarításai nem elegendők sem új építésére, sem a felújításra, hitelt pedig nem vesznek fel a magas kamatok miatt.
Az ÉVOSZ korábbi felméréseiben jelzett magas kapacitáskihasználtság mostanra visszaesett. A válaszadók 66%-a tudja 80% felett kihasználni kapacitásait. Azok a vállalkozások, amelyek export tevékenységet is folytatnak, azoknál viszont meg is haladja rendelésállományuk a kapacitást. Ezzel teljesen szinkronban mozog a munkaerőállomány várható változása, vagyis azok, amelyek alacsony kihasználtságot jeleztek, várhatóan le fognak építeni, az exportmegrendeléssel bíró - elsősorban nyugat-magyarországi - vállalkozások viszont növelni fogják létszámukat. A megfelelő munkaerő megtalálása azonban okozhat nekik némi fejfájást, véleményük szerint ugyanis az előző évhez képest nehezebben találják meg a képzettségben és tapasztalatban is megfelelő személyeket. Az ország középső régiójában, Pest vármegyében és Budapesten jelezték, hogy szakképzett munkaerőhöz a korábbiakhoz képest könnyebb hozzájutni.
A rendelésállomány változására vonatkozó válaszokból kiderül, hogy a következő egy évre az épületépítő vállalkozások jelentős része a rendelések mennyiségének további csökkenésével számol mind a közbeszerzési, mind a magánmegrendelői piacon. A szűkülés a válaszadók több mint kétharmadát olyan intézkedések megtételére sarkallja, amely versenyképességüket javítja. A válaszokból kiderül, hogy a legtöbben a digitalizáció előretörésével próbálnak lépést tartani, de sokan a saját beruházásokat helyezik előtérbe.
Az üzleti tevékenységük gördülékenységét a válaszok alapján a megrendelések hiánya, a magas infláció és a vele együtt konvergáló magas kamatkörnyezet akadályozza leginkább, valamint - ahogy jónéhány éve rendszeresen, most is - kiemelt helyet kapott a jól képzett szakemberek hiánya is. A gazdasági szabályozás kiszámíthatatlansága, a szűkülő piacban felerősödött verseny ugyanúgy akadályozza a vállalkozások mindennapjait, mint a magas adminisztrációs terhek. Utóbbi a cégek szerint az elmúlt időszakban nemigen csökkent. Az építőanyagok, építési termékek hiánya viszont nem okozott gondot, az elmúlt fél évben, a cégek ilyen problémát nem tapasztaltak.
Az elmúlt időszakban tapasztalható áremelkedés a magasépítést sem kímélte. Egyes építőanyagok árának emelkedése az év hátralevő részében a várakozások szerint mérséklődhet, vagy legalábbis infláció alatti mértékkel növekedhet. Ez a megrendelői oldalt is kivárásra késztetheti, ami a megrendelések további elodázását hozhatja.
A magasépítés színvonalának szinten tartásához elengedhetetlen a szakosodott munkaerő megtartása, aminek legfontosabb eszköze a bérek emelése. Az emelést azonban nem tudják inflációkövető módon megvalósítani, 2023. évben átlagosan 11%-kal növekednek a bérek a válaszadók körében. Legnagyobb mértékben a termelésirányítók, műszaki vezetők esetében emelnek, ez adódhat a szakmunkások betanított munkásokkal történő pótlásából is, mely így nagyobb terhet ró a termelésirányításra. A magasépítési kivitelezési tevékenység költségét a munkabérek emelkedése mellett a várakozások szerint az energiaárak változása és az építési törmelék elszállítása, lerakása fogja még feltornázni. Az árváltozásokat a megrendelő felé a kivitelezők azonban nem, vagy csak részben tudták, tudják érvényesíteni, ami a jövedelmezőséget jelentősen rontja. A megrendelők és a kivitelezők közötti elszámolások, az áremelkedések közös viseléséről történő egyezkedési folyamat pedig komoly feszültségeket generál a piacon.
Finanszírozás tekintetében az évek óta tartó tendencia továbbra is jellemző , miszerint elsősorban különböző lízingkonstrukciók, belső források, vissza nem térítendő támogatások és banki hitelek segítségével támogatják működésüket, pénzügyi stabilitásukat. A jelenlegi kétszámjegyű hitelkamatok miatt a következő évben viszont a hitelek felvételének további csökkenését, illetve átütemezését tervezik. A magas kamatszint, a kevesebb hitelfelvétel, a rendelkezésre álló pénzeszközök csökkenése begyűrűzött, a partnerek fizetési fegyelme a válaszok szerint jelentősen romlott.
Mindezek tükrében a magasépítési vállalkozások bíznak abban, hogy a kormányzat a mostani mélyponton történő átlendülésen keresletkiegyenlítő megoldások kidolgozásával segíteni tud.
Budapest, 2023. október 5.