ÉVOSZ – Sajtóközlemény 2024.01.09.
SAJTÓKÖZLEMÉNY
Körültekintő szerződéskötés időszakát éljük
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) az elmúlt év végén ajánlást készített, hogy mire figyeljenek oda a vállalkozások amikor vállalkozási szerződést kötnek, melyek azok a kiemelést érdemlő pontok, amelyeket betartva lehet eredményessé válni az építési folyamatban az üzleti kockázatok féken tartásával.
2024. év elejére az építőipar megrendeléseinek volumene jóval több mint egyharmadával csökkent, 35%-os nagyságrendben az egy évvel korábbihoz képest. Az ÉVOSZ tagszervezeteinél lefolytatott konjunktúra-felmérés szerint 2024. évben a cégek nagytöbbsége volumencsökkenéssel számol, ugyanis minden megrendelői szegmens csökkentette a megrendelését, ez egyaránt jellemző az állami és magánberuházásokra, illetve a felújításokra is.
A Parlament a múlt év végén elfogadta az Állami Beruházások Kerettörvényét és az Építészeti Törvényt, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a vállalkozásoknak az új törvényi szabályozásoknak is megfelelve, szűkülő beruházási, építésgazdasági környezetben, körültekintőbben kell szerződéseket kötniük.
Az ÉVOSZ a szakmagyakorlók széles körének rendelkezésére bocsátja az „AJÁNLÁSOK AZ ÉPÜLETEK KIVITELEZÉSÉNEK SZERZŐDÉSKÖTÉSÉHEZ ÉS MEGVALÓSÍTÁSÁHOZ” c. kiadvány második, átdolgozott kiadását. A kiadvány célja, hogy az épületek építésekor segítse mind a megrendelőt, mind a tervezőt, mind pedig a kivitelezőt.
A kiadvány szócikkeket fogalmaz meg javaslatokkal, ajánlásokkal, melyek az építési-beruházási célú vállalkozási szerződések fontos részei a jogbiztonság érdekében.
A szócikkek megfogalmazásakor kiemelt figyelmet kapott az, hogy azok alkalmazása ne sértse a versenykorlátozás tilalmáról szóló előírásokat.
A szócikkek felépítése egységes: az adott fogalom meghatározását annak részletes tartalmi kifejtése követi, majd az előnyök és a hátrányok bemutatása után a vonatkozó jogszabályok felsorolása zárja a leírásokat.
A jogszabály-változásokat 2023. végéig nyomon követő ajánlás a vállalkozások számára mindenképp új szerződéskötési szempontrendszert jelenthet szervezetnagyságtól függetlenül.
A kivitelezések műszaki és pénzügyi tartalmát 2024. évben is összehangoltan kell kezelni, melyet az ajánlásban szereplő szócikkek alapján, azok figyelembevételével lehet elősegíteni, megvalósítani.
A nehéz piaci körülmények között különös gondot kell fordítani a garanciák, a fizetési biztosítékok, a kivitelezéssel kapcsolatos biztosítások, a tervező, illetve a kivitelező felelősségbiztosítása, a pénzügyi ütemezés, a műszaki egyenértékűség, többletmunka, pótmunka kérdéskörre.
Mindenkinek, aki az építési folyamatokban valamilyen formában részt vesz, szeretnénk ajánlani kiadványunkat, mely nyomtatott formában elérhető az ÉVOSZ székhelyén, valamint letölthető az ÉVOSZ honlapjáról (https://www.evosz.hu/hirek).
***
Budapest, 2024. január 9.